Biedermeier művészeti stílus
A biedermeier stílus virágzása időben a XIX. század 1815-től számítandó bő három évtizedére, térben pedig leginkább a Habsburg birodalom területére tehető. Elsősorban bútorstílus, de fellelhető a művészet bármely ágában.
A biedermeier szó egy utólagos elnevezés, mely bútor- és berendező stílust jelöl. Funkcionalizmusra törekedett és radikálisan modernnek számított. A díszítés bűn ,hangzott el a stílus egyik jelmondata. Jellemzően egyszerű, hasznos, praktikus tárgyak készülnek ebben az időben. A mai értelemben vett lakáskultúra megteremtését a biedermeier váltotta valóra.
A szó jelentését elemezve jól kivehető, hogy mit is akart megvalósítani ez az új stílus, mely közvetlenül a klasszicizmus után hódított teret. A bieder szó jelentése: egyszerű, szerény, jámbor, melyből kifolyólag a biedermann derék, jóravaló, mindig feddhetetlen, ám de semmi esetre sem zseni polgárt jelöl. A meier szó pedig az egyik leggyakoribb német családnév, melynek jelentése majoros. A bieder és a meier szavak kombinálása ilyenformán körülbelül azt jelenti: jámbor gazduram. Azonban, mint már fentebb említettem, a stílus csak utólag kapta ezt az elnevezést. Rehabilitálásában nagy szerepe van Adolf Loos, publicistának és Josef Hoffmann-nak, aki még korabeli bútor felújítására is vállalkozott. Ezek után egyre több kiadvány jelenik meg, mely független stílusként elemzi a biedermeiert.
A biedermeier fő műfaja a bútor. Nemcsak újat és érdekes, hanem maradandót is alkotott. A biedermeier bútor szellemi előzménye az empire berendező kultúrája volt. Az empire más nevén a napóleoni klasszicizmus a császári udvar fényét árasztotta, a hatalom erejét szuggerálta. A szemléletbeli különbség az empire és a biedermeier között az volt, hogy az első stílusa hivalkodó, elkápráztató volt, míg a második célja éppen az egyszerűség, kényelem, otthonosság. Az empire leginkább az arany, fehér és a fekete színeket használta, míg utódja a fa természetes színét kedvelte. Az egyszerűsödés oka abban keresendő, hogy az empire a paloták és kastélyok berendező stílusaként határozható meg, a biedermeier pedig a polgárok lakásában bontakozott ki, akiknek sem tere, sem pénze nem volt aranyozott-intarziás bútorcsodákra. A polgár háziasszony tevékenyen részt vesz a háztartásban, amely funkcionálisan új környezetet kíván.
A követendő minta az angol bútorművészet (Chippendale, Hepplewhite, Sheraton). A bútorokon nincs sem faragott dísz sem aranyozás, ezért nő a forma jelentősége. Hihetetlen változatos széktámlák készülnek, s a fiókkészítés is tökéletesedik. A hálószobában az ágy megszabadul baldachinjától. A lakószobában a fő helyet az ülőgarnitúra kapja, mely meghitt együttlétekre szolgál. A látvány és a kényelem is hangsúlyos szerepet kap az otthonokban.
A térbe mindössze két bútor kerül, a zongora és az ülőgarnitúra, a többit a fal mellé állítják. A módosab
b polgároknak nem csak ebédlőjük volt, hanem fogadószobájuk (szalonjuk) is. Ide kerültek a legszebb, legértékesebb darabok; az ülőgarnitúra, a képek, a vitrin, benne a házi gyűjteménnyel, a zongora és az asztal.
Az asztaloknak több fajtájuk létezett; kézimunka, vagy varróasztalka, íróasztal, kihúzható ebédlőasztal. A szekrények nagy testű zömök tárgyak voltak, sima homlokzattal és egyszerű párkányzattal. A szekreterek izgalmas formájúak voltak és több funkcionális egységből álltak. A komódnak megjelent egy új változata, a sokfiókos pillérkomód, az úgynevezett sifonér. A kisbútorok (köpőedény, bidé, esernyő- és bottartó, papírkosár, kályhaellenző, stb.) tanúskodtak leginkább a biedermeier praktikus szemléletéről.
