Posts Tagged ékszerdoboz

Petőfiszálláson újul meg Kossuth Lajos asztala és széke

Többhetes, aprólékos munka után nyerik vissza régi pompájukat az antik bútorok Fotó: Petőfi Népe / Vajda Piroska

Közel kétszáz éves, különleges bútorok felújításán dolgozik Kis István petőfiszállási bútorrestaurátor. Műhelyében jelenleg olyan darabokat varázsol újjá, amelyeket nagy valószínűséggel Kossuth Lajos is használt.

Kis István harmincéves pályafutása alatt számtalan értékes bútort mentett meg az enyészettől. Egyik legnagyobb élménye volt az 1720-ban épült márianosztrai templom gyóntatószékének felújítása. Most is egy nagyon különleges felkérésnek tesz eleget. A debreceni városházáról olyan 19. század eleji bútorokat hoztak petőfiszállási műhelyébe, melyeket Kossuth Lajos is használt. Mint ismert, 1849 első felében, öt hónapra Debrecenbe költözött az ország kormánya, az országgyűlés, és a cívis városba vitték a Szent Koronát, így Debrecen Magyarország ideiglenes fővárosa, a „szabadság őrvárosa” lett. Kossuth Lajos a református nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét.

– Ha ezek a bútorok mesélni tudnának, sok érdekes történettel lennénk gazdagabbak, de így is sokatmondó, megtisztelő feladat újjávarázsolni őket – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kis István. Elmondta, már elkezdte felújítani azt a biedermeier stílusú szalonasztalt, amely feltehetően az 1820–1850-es évek között készült. Helytörténészek szerint, így igencsak valószínűsíthető, hogy a debreceni városháza kevés megmaradt eredeti bútorállományáról lehet szó, amely mellett még Kossuth Lajos is borozhatott. Az asztalt valamikor feketére színezték, eredendően azonban nem volt feketére pácolva, erről a lábak külső oldalain fellelhető intarziaberakások is tanúskodnak.

Hasonlóan feketére színezték a dúsan faragott, neoreneszánsz, valamint neobarokk elemeket is felvonultató historizáló-eklektikus szalongarnitúrát is, amelyekről első lépésként speciális módszerrel próbálja a festéket eltüntetni Kis István. Mint mondta, Magyarországon az 1848–1849-es szabadságharc leverése után gyakoriak voltak a fekete bútorok. A polgári és arisztokrata családok ugyanis ezzel is igyekeztek kifejezni gyászukat. Ugyanakkor egyfajta passzív ellenállás volt ez a Haynau nevéhez köthető rémuralom és az azt követő abszolutizmusra törekvő önkényuralmi rendszert kiépítő Bach-korszakra reflektálva.

Kis Istvántól azt is megtudtuk, hogy a most hozzákerült antik bútorokat korábban már felújították, ám az akkori javításnál számos hibát elkövettek, így ez tovább nehezíti a munkáját. Az elődök hibáit is ki kell javítania ahhoz, hogy a bútorok eredeti pompájukban tündökölhessenek. Várhatóan többhetes, aprólékos és alapos munka vár a petőfiszállási mesterre.

Harminc éve menti a bútorokat

Kis István eredetileg bútorasztalosnak készült, de már diákként is a nehezebb utat választotta. Míg osztálytársai az iskola tanműhelyében egyszerű forgácslapokból készítettek bútorokat, ő intarziás ékszerdobozokat barkácsolt. Egy félegyházi mester műhelyében nagy türelemmel sajátította el a szakma legapróbb fortélyait. Itt találkozott először a restaurálással. A régi bútorok felújítása annyira elbűvölte, hogy még szabadidejét is az asztalosműhelyben töltötte.

– Ezek a több száz éves bútorok számomra nem egyszerű tárgyak, inkább műkincsek – fogalmazott a restaurátor, akinek bútorai ma már az ország számos pontján, de még külföldön is megtalálhatóak. Legalábbis azok, melyektől sikerült megválnia. Mert mint mondta, a hetekig tartó felújítás alatt hozzánőnek a szívéhez a bútorok. Számára minden darab külön „személyiség”, akikkel ugyanolyan tisztelettel bánik, mint az emberekkel.

Forrás: Petőfi Népe / BAON.hu / Vajda Piroska


A lomtalanításkor kidobott darabokból műkincseket varázsol

A lomtalanításkor kidobott darabokból műkincseket varázsol

A petőfiszállási Kis István azon szerencsések közé tartozik, akinek munkája a hobbija is egyben. Keze alatt több száz éves bútorok kelnek életre.

A lomtalanításkor kidobott értéktelennek tartott darabokból műkincseket varázsol. Munkáját tavaly különdíjjal jutalmazták a Junior Expón. A fiatal vállalkozók országos szakkiállítására idén is meghívták.

Kis István két évtizede kezdte pályafutását. Bútorasztalosnak készült, de már diákként is nehezebb utat választotta. Míg osztálytársai az iskola tanműhelyében egyszerű forgácslapokból készítettek bútorokat, ő intarziás ékszerdobozokat barkácsolt. Egy félegyházi mester műhelyében nagy türelemmel sajátította el a szakma legapróbb fortélyait. Itt találkozott először a restaurálással. A régi bútorok felújítása annyira elbűvölte, hogy még szabadidejét is az asztalosműhelyben töltötte. – Ezek a több száz éves bútorok, számomra nem egyszerű tárgyak, inkább műkincsek – fogalmazott a fiatal restaurátor, akinek bútorai ma már az ország számos pontján, de még külföldön is megtalálhatók. Legalábbis azok, melyektől sikerült megválnia. Mert mint mondta, a hetekig tartó felújítás alatt hozzánőnek a bútorok. Sőt, számára minden darab külön “személyiség”, akikkel ugyanolyan tisztelettel bánik, mint az emberekkel.

– Amikor elvisznek egy kész darabot, olyan mintha valamelyik hozzátartozómtól kellene búcsút vennem. Aggódva gondolok arra, vajon jó helyre kerül-e, vigyáznak-e majd rá – ecsetelte István.
A petőfiszállási mester szemében ugyanolyan becsülete van az egyszerű paraszt asztalnak, mint a grófi hagyatéknak. Keze alatt minden darab műalkotássá válik.

Elmondta, egyik legnagyobb élménye volt az 1720-ban épült márianosztrai templom gyóntatószékének felújítása, de megfordult már műhelyében az 1848-as szabadságharcot, vagy az I. és II. világháborút túl élt bútor is. – Nagyon megható volt, amikor egy hatvanas éveiben járó gimnáziumi igazgató zsákban hozott pár fadarabot, rugót, szétfoszlott kárpitarabokat. Egy 1820-as években készült karosszék darabjai vannak benne. Dédapám kedvence volt – mondta, miközben kezembe nyomta a zsákot. Majd hozzáfűzte: Senki nem vállalta, önhöz küldtek. Amikor kész lett, könnyes szemmel állt meg az újjászületett szék mellett. Számos ilyen pillanatnak lehettem tanúja, ami mindig erőt ad a folytatáshoz – fűzte hozzá István, aki a régi hagyományokhoz híven tölgy, dió-, és cseresznyefát használ munkája során. A bútorok ülőrészét sem szivaccsal, hanem régi, vastag acélvhuzalrugókkal, tengerifű, vagy lószőrtöméssel borítja. A ragasztáshoz csontból készült enyvet, a fényezéshez pedig valódi méhviaszt használ.

A restaurátor lakása és műhelye is muzeális darabokkal van tele. Mint mondta, megszállottan gyűjti a régi bútorokat. A lomtalanítások alkalmával kidobott daraboknak számára felbecsülhetetlen értéke van.
István szerint, napjainkban ismét reneszánszát élik a régi bútorok. Főként az 1920-as évek art-deco stílusban készült darabok népszerűek, ezek ugyanis kitűnően illeszkednek a mai modern minimalista stílusban épült házakhoz.

kis-bence

István szeretné kisfiának, Bencének átadni a stafétát

A fiatal mester bízik abban, hogy lesz kinek átadnia a stafétát. Három éves kisfia Bence rendszeres vendége műhelyének. Már most megtanulta tisztelni őseink féltve óvott bútorait.

Forrás: BAON.hu, Vajda Piroska