Kis István Bútorasztalos-bútorrestaurátor vagyok. 1991-óta ebben a szakmában dolgozom, tanuló éveim óta. 2005 óta pedig egyéni vállalkozóként.
Ez idő alatt nagyrészt az antik bútorok restaurálásával foglalkoztam, ami szép, de nagy odafigyelést követelő munka. Kizárólag hagyományos eljárásokat alkalmazok a régi, nemegyszer világháborúkat, nemzedékeket túlélt bútoroknál, és csak korabeli fa elemeket használok az esetleges hiányosságok pótlására. Hagyományos sellak-politúrozással, méhviaszolással felületkezelem a helyreállított darabokat, ahogy azt 80-180 évvel ezelőtt tették.
A portálon minden kép megtekinthető nagyobb méretben a képre kattintva.
Kérem, tekintsen meg további képeket az általam restaurált bútorokról ide kattintva!
Restaurálás mellett egyedi konyhabútorok készítését is vállalom, akár elsődleges számítógépes látványtervvel is, hogy az elképzelésnek legjobban megfelelő elhelyezésű, anyagú és színű összeállítást megtaláljuk, melyben jól érzi majd magát a megrendelő.
Kérem, tekintsen meg további képeket egyedi konyhabútorokról, melyeket én készítettem!
Kis István harmincéves pályafutása alatt számtalan értékes bútort mentett meg az enyészettől. Egyik legnagyobb élménye volt az 1720-ban épült márianosztrai templom gyóntatószékének felújítása. Most is egy nagyon különleges felkérésnek tesz eleget. A debreceni városházáról olyan 19. század eleji bútorokat hoztak petőfiszállási műhelyébe, melyeket Kossuth Lajos is használt. Mint ismert, 1849 első felében, öt hónapra Debrecenbe költözött az ország kormánya, az országgyűlés, és a cívis városba vitték a Szent Koronát, így Debrecen Magyarország ideiglenes fővárosa, a „szabadság őrvárosa” lett. Kossuth Lajos a református nagytemplomban mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását, Magyarország függetlenségét.
– Ha ezek a bútorok mesélni tudnának, sok érdekes történettel lennénk gazdagabbak, de így is sokatmondó, megtisztelő feladat újjávarázsolni őket – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kis István. Elmondta, már elkezdte felújítani azt a biedermeier stílusú szalonasztalt, amely feltehetően az 1820–1850-es évek között készült. Helytörténészek szerint, így igencsak valószínűsíthető, hogy a debreceni városháza kevés megmaradt eredeti bútorállományáról lehet szó, amely mellett még Kossuth Lajos is borozhatott. Az asztalt valamikor feketére színezték, eredendően azonban nem volt feketére pácolva, erről a lábak külső oldalain fellelhető intarziaberakások is tanúskodnak.
Hasonlóan feketére színezték a dúsan faragott, neoreneszánsz, valamint neobarokk elemeket is felvonultató historizáló-eklektikus szalongarnitúrát is, amelyekről első lépésként speciális módszerrel próbálja a festéket eltüntetni Kis István. Mint mondta, Magyarországon az 1848–1849-es szabadságharc leverése után gyakoriak voltak a fekete bútorok. A polgári és arisztokrata családok ugyanis ezzel is igyekeztek kifejezni gyászukat. Ugyanakkor egyfajta passzív ellenállás volt ez a Haynau nevéhez köthető rémuralom és az azt követő abszolutizmusra törekvő önkényuralmi rendszert kiépítő Bach-korszakra reflektálva.
Kis Istvántól azt is megtudtuk, hogy a most hozzákerült antik bútorokat korábban már felújították, ám az akkori javításnál számos hibát elkövettek, így ez tovább nehezíti a munkáját. Az elődök hibáit is ki kell javítania ahhoz, hogy a bútorok eredeti pompájukban tündökölhessenek. Várhatóan többhetes, aprólékos és alapos munka vár a petőfiszállási mesterre.
Kis István eredetileg bútorasztalosnak készült, de már diákként is a nehezebb utat választotta. Míg osztálytársai az iskola tanműhelyében egyszerű forgácslapokból készítettek bútorokat, ő intarziás ékszerdobozokat barkácsolt. Egy félegyházi mester műhelyében nagy türelemmel sajátította el a szakma legapróbb fortélyait. Itt találkozott először a restaurálással. A régi bútorok felújítása annyira elbűvölte, hogy még szabadidejét is az asztalosműhelyben töltötte.
– Ezek a több száz éves bútorok számomra nem egyszerű tárgyak, inkább műkincsek – fogalmazott a restaurátor, akinek bútorai ma már az ország számos pontján, de még külföldön is megtalálhatóak. Legalábbis azok, melyektől sikerült megválnia. Mert mint mondta, a hetekig tartó felújítás alatt hozzánőnek a szívéhez a bútorok. Számára minden darab külön „személyiség”, akikkel ugyanolyan tisztelettel bánik, mint az emberekkel.
Forrás: Petőfi Népe / BAON.hu / Vajda Piroska