A lomtalanításkor kidobott darabokból műkincseket varázsol
A lomtalanításkor kidobott értéktelennek tartott darabokból műkincseket varázsol. Munkáját tavaly különdíjjal jutalmazták a Junior Expón. A fiatal vállalkozók országos szakkiállítására idén is meghívták.
Kis István két évtizede kezdte pályafutását. Bútorasztalosnak készült, de már diákként is nehezebb utat választotta. Míg osztálytársai az iskola tanműhelyében egyszerű forgácslapokból készítettek bútorokat, ő intarziás ékszerdobozokat barkácsolt. Egy félegyházi mester műhelyében nagy türelemmel sajátította el a szakma legapróbb fortélyait. Itt találkozott először a restaurálással. A régi bútorok felújítása annyira elbűvölte, hogy még szabadidejét is az asztalosműhelyben töltötte. – Ezek a több száz éves bútorok, számomra nem egyszerű tárgyak, inkább műkincsek – fogalmazott a fiatal restaurátor, akinek bútorai ma már az ország számos pontján, de még külföldön is megtalálhatók. Legalábbis azok, melyektől sikerült megválnia. Mert mint mondta, a hetekig tartó felújítás alatt hozzánőnek a bútorok. Sőt, számára minden darab külön „személyiség”, akikkel ugyanolyan tisztelettel bánik, mint az emberekkel.
– Amikor elvisznek egy kész darabot, olyan mintha valamelyik hozzátartozómtól kellene búcsút vennem. Aggódva gondolok arra, vajon jó helyre kerül-e, vigyáznak-e majd rá – ecsetelte István.
A petőfiszállási mester szemében ugyanolyan becsülete van az egyszerű paraszt asztalnak, mint a grófi hagyatéknak. Keze alatt minden darab műalkotássá válik.
Elmondta, egyik legnagyobb élménye volt az 1720-ban épült márianosztrai templom gyóntatószékének felújítása, de megfordult már műhelyében az 1848-as szabadságharcot, vagy az I. és II. világháborút túl élt bútor is. – Nagyon megható volt, amikor egy hatvanas éveiben járó gimnáziumi igazgató zsákban hozott pár fadarabot, rugót, szétfoszlott kárpitarabokat. Egy 1820-as években készült karosszék darabjai vannak benne. Dédapám kedvence volt – mondta, miközben kezembe nyomta a zsákot. Majd hozzáfűzte: Senki nem vállalta, önhöz küldtek. Amikor kész lett, könnyes szemmel állt meg az újjászületett szék mellett. Számos ilyen pillanatnak lehettem tanúja, ami mindig erőt ad a folytatáshoz – fűzte hozzá István, aki a régi hagyományokhoz híven tölgy, dió-, és cseresznyefát használ munkája során. A bútorok ülőrészét sem szivaccsal, hanem régi, vastag acélvhuzalrugókkal, tengerifű, vagy lószőrtöméssel borítja. A ragasztáshoz csontból készült enyvet, a fényezéshez pedig valódi méhviaszt használ.
A restaurátor lakása és műhelye is muzeális darabokkal van tele. Mint mondta, megszállottan gyűjti a régi bútorokat. A lomtalanítások alkalmával kidobott daraboknak számára felbecsülhetetlen értéke van.
István szerint, napjainkban ismét reneszánszát élik a régi bútorok. Főként az 1920-as évek art-deco stílusban készült darabok népszerűek, ezek ugyanis kitűnően illeszkednek a mai modern minimalista stílusban épült házakhoz.
István szeretné kisfiának, Bencének átadni a stafétát
A fiatal mester bízik abban, hogy lesz kinek átadnia a stafétát. Három éves kisfia Bence rendszeres vendége műhelyének. Már most megtanulta tisztelni őseink féltve óvott bútorait.
Forrás: BAON.hu, Vajda Piroska
